Az előző bejegyzésben írtam egy kérdés, de nem jött rá válasz.
De már elegem van, hogy egy páran csak egy dagadt, igénytelen disznót látnak bennem. Igazából ez nem bánt, mert tudom, hogy attól, hogy molett vagyok, van aki kedvel és van, aki még csinosnak is tart. Emelett szerintem egy bányarém sem vagyok. Mondhatom, van önismeretem.
Egy viszonylag csendes típusú ember vagyok. Az öltözködésem nem túl lányos, de nyáron rengeteget szeretnék változni több dologban is. Nem tartozom egyetlen stílusirányzatba sem, de ami közel áll hozzám, az a vintage. Pár napja rátaláltam az Ivan & the Parazol nevezetű bandára, Szirmai által. Ezért is volt ez a gondolataimban: A szerkesztőségtől jöttem és nem bántam meg!
Rettentően szerelmes vagyok a '60-as, '70-es és '80-as évekbe! /A volt barátom ezt sose vette észre, és kicsit bántó volt, ha leszidta egy-két kedvenc klasszikusomat.../
A körülöttem lévő emberek arról beszélgetnek mikor lesz a Violettának új része, én meg arra gondolok, hogyan váltom meg a világot.
Ha meg megvan a közös hang, akkor is kiderül, hogy az illető enyhén infantilis. Ezért általábban érettebb, idősebb emberekkel szeretek beszélgetni, vagy éppen ilyen emberektől rádióadásokat hallgatni.
Lényegében ugyan gyerek vagyok, hiszen tombol bennem, hogy sírjunk a moziban a Csingilingre, de azért szeretek belelátni a rendszer hazudozásába is egy kicsit.
Lényegében egy rettentően bonyolult személyiségnek vallanám magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése