Olyan jó volt az eleje, amilyen szar a vége

Osztálykirándulás.
Sikeresnek vélt varrások a táskámon, melyeknek ki kellett volna tartaniuk. Éppen csak, hogy odaértünk Tatára már kiszakadtak.

Itt kezdődik Vivien varrónői karriere!

Lepakoltunk a kultúrházban és besétáltunk a vár elé. Városfelfedező kvízjáték következett. Két hölgyemény osztálytársammal voltam, nem kellett pár perc séta és már el is vesztünk. A térkép kiismerhetetlen volt. Azért még próbálkoztunk. A vége az lett, hogy egy ember tippelt, másik kaparta a valószínűleg jó válaszokat, és én, mint harmadik rohangáltam a kettő között. A nő, aki adta nekünk a feladatokat, ott értetlenkedett. Sajnálatos, de senkit sem érdekel. Aztán sárkányhajózás, ahol rohadtul nem csináltunk semmit egyszerre, és le is égtünk. Excellent!
Majd a szállás.
Egyesek kiverték a balhét, hogy nem lehetnek fent, valaki pakolt, valaki a piát dugdosta, én meg Trónok harcát néztem a kanapén. Pár óráig még ilyen fos volt a hangulat, de estére minden fasza volt. A társaság bemelegedett, énekeltünk, piáltunk, kártyáztunk, és általában három ember rohangált a nappali és a mosogató között. Én pedig kb. 10 percig szédültem és a "Nagy piás" barátunk váltig állította, hogy bebasztam.
Ez idő alatt én rohangáltam föl-le a csúszós lépcsőn.
"Nagyon részeg" voltam.
Másnap reggeliztünk és csúzlis hülyeségen voltunk.
Ezután bowlingozni mentünk 4 barátnőmmel, béna voltam, de jól éreztem magam.
Megebédeltünk.
De persze a végére mindenki kijózanodott és ugyanolyan unszimpatikus élőlények lettek, mint voltak.

Hétvége

A hétvégén nem sokat mozdultam ki, de itthon viszont csináltam elég sok mindent... vagyis... néztem és hallgattam, igen, így helyesebb.

Filmek terén:

Silent Hill: Vettem a bátorságot, hogy a beteg és nyomasztó játék után megnézzem a filmet is, azzal a kíváncsisággal hajtva "Vajon lett olyan jó a film is, mint a játék?" Örömmel jelenthetem ki, hogy igen! Imádtam a filmet.
Big Hero 6: Imádom a kémiát, és mi sem lehetne jobb rajzfilm számomra, mint a Big Hero 6? Nagyon elnyerte az ízlésem, de mivel könnyen hatódok meg rajzfilmeken, pár csepp könny ismét kicsordult.
Game of Thrones: Igen. Rengetegen ajnározták körülöttem a sorozatot, így gondoltam bele is nézek. Lassan haladok ugyan, de tetszik!
The Boy Next Door: Na ez nem tetszett, nagyon nem...

Zenei téren:

Ivan & the Parazol
Tudom, az előző bejegyzésben is ajnároztam őket, de rettentő jók! A hosszú hétvégét kihasználva, újabb és újabb számaikat hallgatva, albumaikat és történetüket átnyálazva, egyre jobban és jobban beleszerettem a bandába. Nem győztem töltögetni ma a zenéket, fantasztikus!

Nyíltan: magamról

Az előző bejegyzésben írtam egy kérdés, de nem jött rá válasz.
De már elegem van, hogy egy páran csak egy dagadt, igénytelen disznót látnak bennem. Igazából ez nem bánt, mert tudom, hogy attól, hogy molett vagyok, van aki kedvel és van, aki még csinosnak is tart. Emelett szerintem egy bányarém sem vagyok. Mondhatom, van önismeretem.

Egy viszonylag csendes típusú ember vagyok. Az öltözködésem nem túl lányos, de nyáron rengeteget szeretnék változni több dologban is. Nem tartozom egyetlen stílusirányzatba sem, de ami közel áll hozzám, az a vintage. Pár napja rátaláltam az Ivan & the Parazol nevezetű bandára, Szirmai által. Ezért is volt ez a gondolataimban: A szerkesztőségtől jöttem és nem bántam meg!
Rettentően szerelmes vagyok a '60-as, '70-es és '80-as évekbe! /A volt barátom ezt sose vette észre, és kicsit bántó volt, ha leszidta egy-két kedvenc klasszikusomat.../

A körülöttem lévő emberek arról beszélgetnek mikor lesz a Violettának új része, én meg arra gondolok, hogyan váltom meg a világot.

Ha meg megvan a közös hang, akkor is kiderül, hogy az illető enyhén infantilis. Ezért általábban érettebb, idősebb emberekkel szeretek beszélgetni, vagy éppen ilyen emberektől rádióadásokat hallgatni.
Lényegében ugyan gyerek vagyok, hiszen tombol bennem, hogy sírjunk a moziban a Csingilingre, de azért szeretek belelátni a rendszer hazudozásába is egy kicsit.

Lényegében egy rettentően bonyolult személyiségnek vallanám magam.

Yui gondolatok 2

-A '70-es és '80-as évek megtestesítője vagyok. Zenei ízlésben legalábbis biztos.
-Ez egy tipikus "énekeljünk oroszul" hétvége.
-Azokat gyűlölöm, akik szeretnek és azokat szeretem, akik gyűlölnek.
-"A szerkesztőségtől jöttem és nem bántam meg!"
-Ha nemet mondasz neki, te vagy a világ leghülyébb embere.
-Nézd csak, ott egy Teufel!
-Nem kezelnek lányként. Szeretem.
-Én vagyok a kocka barátnő, aki kérésetekre még mindig "csak haver".
-Még csak most vettek fel, de már félek az érettségitől.
-Létezik rasszizmus skinhead-ség nélkül?
-Ateista vagyok, nem sátánista. Buddhista meg nem leszek.
-A ballagás miatt minden nőstény meghülyül. Pedig a Tibi atyás idézet és Playstation-ös nyakkendő milyen király lett volna... :(


És srácok, gondolkodom egy kis oldalsávos bemutatkozáson, amiben ténylegesen leírom ki vagyok és mit akarok. Még ti sem ismertek igazán és hátha tudok újat mondani.Vagy szerintetek ez nem kéne? Kíváncsi vagyok a véleményetekre!

Egy újabb Leyla féle cosplay- TF2!

Üdvözöllek titeket, kedves olvasók!
Régen volt már bejegyzés, és most történt pár dolog, amelyről megfogalmazhatnék néhány mondatot, tehát:

Először is. Az iskolában ma a drogfüggőségről volt előadás. Ami azt illeti én még mindig abban a hitben élek, hogy valaki 1-2 alkalomtól nem lesz függő, és aki értelmes, az még leépülés előtt meghúzza azt a bizonyos "Állj!" határvonalat.

Mint én a kávéval. Persze persze, a kettő nem ugyanaz, mert az egyik illumináló hatással rendelkezik, a másik meg nem. DE, én erre büszke vagyok!

Na meg szó volt a gyógyszerfüggőségről. A csaj feszt magyarázta milyen szomorú, hogy mindenki gyógyszereken él.

MERT HAMARABB BEVESZEL EGY TABLETTÁT, MINT LEFŐZÖL EGY KAMILLATEÁT, de ja, szomorú.

És ekkor megfogant egy kis gondolat a fejemben, melyet most kérdésként fel is teszek nektek:

Ti is szoktatok aszpirinezni? Jó cucc.

És igen, második hommade cosplayemként a Team Fortress 2 csapatából a jól ismert német dokit tűztem ki célomként.

Íme a mostani állapota:
/Tudom szexy az a szatírkabát, hmmm~/

Kedves naplóm!

Úgy döntöttem -mivel régen nem írtam már a napjaimról-, hogy kicsit mesélek.
A reggelem csodásan indult. Most kivételesen nem a monoton reggeli séta közbeni tevékenységemet folytattam.
Zene hallgatás közben, valaki megpróbált megijeszteni, hát persze, hogy drága Marci volt az. Szóval sétálás közben beszélgettünk egy jót, majd én ügyelni mentem, ő meg a többiekhez.
/Aki nem tudná: az ügyeletesség arról szól, hogy az iskola egyik pontján rohadsz egész nap és kiküldesz mindenik vagy ajtót nyitogatsz a tanároknak, na én az útóbbi teszem./
A földrajz terembe vittem a táskám, mivel az lesz az első órám. Aztán álltam és vártam a csöngőre, ami pár unalmas percel később meg is szólalt. Ezután Liza /a padtársam/ odajött hozzám, pár dolgot kérdezni a matekdolgozattal kapcsolatban. Aztán a 8 órási csengő is megszólalt. Hogy őszínte legyen, nagyban tettem a földrajzra. A tanár... hogy is mondjam szép szavakkal... butácska. Ezért úgy gondoltam befejezem a 4 oldalas fizika beadandóm -fénytan, optikai eszközök fejlődése- utolsó oldalát.
Az óra 3/4 részénél sikeresen be is fejeztem. Aztán szünet, megint unalmas álldogálás.
Aztán informatika, rajzóra és ének -ahol drága Richárd kiröhögte azt, ahogy magasan éneklek, de nem baj, ő úgyis operaénekes hanggal rendelkezik-.
És a tanár azt mondta, hogy ő folyton megtalálja a problémás gyerkőcöket. Hmm, érdekes. Csak a Kalmár tanárúr vette észre, ha bajom volt, és ő próbált néha lelket csiholni belém, de neki nem tűntem fel.
Ezután osztályfőnöki, ahol megbeszéltük az osztálykirándulást.
És ketten is megkértek, hogy legyek velük együtt. És én nem tudok dönteni...
De a legcsodásabb dolog akkor történt, amikor 7. órában bent maradtam dolgozatot írni.
Csak ültem és ültem a lap fölött. Egyszerűen nem tudtam semmit, sejtelmem sem volt, hogyan kell megoldani a feladatokat.
Kiderült, hogy ez egy olyan anyag, amiről én konkrétan nem is tudtam, hogy vettük. Szóval kaptam egy kis haladékot, hogy rájöjjek eme feladatsorok megoldására, és ha megy, újraírhatom.
De az az érzés amit közben éreztem. Görcsösen néztem át a feladatok sokaságát és nem tudtam megoldani, pedig próbáltam. A kezem remegett és a sírás szélén voltam, nem tudom, hogy miért pánikolok ilyenkor ennyire. Igazából nem féltem az egyestől, ha kaptam volna, se érdekelt volna, hiszen én pótoltam az anyagot, amit kaptam. Fogalmam sincs mitől féltem.
Ez ijesztő.

Barátok

"Watashi no anata wa tomodachi desu."
Ezt mondtam neki. Majd furcsán nézett rám és ezt kérdezte:
"Mi?"
Válaszoltam:
"A barátom vagy."
Mire ő:
"Köszi."

Nincs is jobb ha az embernek barátai vannak. Főleg, ha egy mélypont után helyrepofoznak.
Vagy nem is. Észre sem veszed a történteket csak együtt nevetsz velük.

És a fiú-lány barátság. Mikor az ismerőseid 60%-a azt hiszi, hogy együtt vagytok, de te tudod jól, hogy ez barátság. Ami sokkal többet ér, legalább is számomra.

Ugyanis: Egy kapcsolat nem tarthat örökké, de egy barátság igen. És amint telik az idő egyre erősödik. - Mondá' Vivien bölcs elmélkedéssel.

A szingli létről.
Élvezem. Sőt imádom. Bár néha hiányoznak az összebújós napok, és nem, nem kikötött emberrel, éppen csak a törődés és a közös lelkizés, na de ezért van nekem Berta, hiszen ugyanakkora barmok vagyunk.

És a kockulás... erre meg ott van Tibi. #nevagdosdmagadJolán #Bözsinéééééééni #ingyenszagminta #leszedtemahevit

Na meg azok a sulis barátok, akiket utolsó évre szedtem össze. Meh. Srácok, rohadtul fogtok hiányozni...