Betegség és egy rakat hülye magyar

Két héttel ezelőtt elkezdődött egy betegségem, amiről azt hittem csak, hogy egy pár napos kis megfázás. Pár napig antibiotikumot szedtem, de nem javult. Később elmentünk vérvételre és gégészetre. Ott azt mondták tüszős mandulagyulladásom van. Múlthét keddtől már biztosra megmondták, hogy mononukleózisom van. Ez azzal járt nálam, hogy a májam megnagyobbodott és a manduláim is. Hétvégére kórházba kerültem megfigyelés miatt, nehogy infuzióra kelljen tenni, de fent állt a veszélye a fulladásnak is.
Szerencsére én ilyesmik nélkül megúsztam, és hétfőn haza is engedtek.

Tök vicces. Én ebből kb. a kényelmetlen kórházi ágyat, a büdös tisztítószert és az unalmat éreztem meg.

Ezután metróztunk.

Egy életre halálfélelmem lett a metróktól.

Majd buszoztunk. A buszon Family Guy-t néztünk és nem messze a falunktól egy balesett miatt elakadtunk.

Hülye magyarok.

Na mindegy, hazasétáltunk és megünnepeltük hazajövetelemet egy pizzával és még több Family Guy-jal~

Egyszer volt, hol nem volt egy nyomorult

Hát srácok én meghalok. A manduláim nagyok, köhögök és minden éjjel lázas vagyok, elegem van.
Na de nem akarok panaszkodni. A szünetem nagyon jól telt, amennyit csak lehettem Bertával voltam, sokat Crash of the Titans-oztunk és vízipipáztunk, hmm. Tibi barátocskámmal is sokat skypeoltunk, TF2-ztünk és GTA-val nyomtuk teli az unalmas estéket.
Rajzolgattam is, takarítottam, haldoklottam, minden egyben.
És még mindig nem bírom elfelejteni...
Te nyomorult, infantilis, gumiszoba töltelék barom!..

Álomnovella 2#

Egy egyszerű lány. 16 éves vagyok. Éppen költözünk, egy kis faluba. Az attól nem messze elhelyezkedő gimnáziumba fogok járni. Félek, hogy ki, hogy fog rám reagálni. Csöppnyi termet vagyok és viszonylag vékony, hosszú, vörös hajam van.
Elindulunk a házunktól autóval, és megkezdjük 2 órás utunkat az új környezetbe. Az út alatt egy számomra nagyon kedves könyvet olvastam, amely a keleti középkorról szól. Néha viszont zenét is hallgattam, de mindenhogy unatkoztam. Megrémített az idegen környezet gondolata. És már megérkeztünk a faluba. Nagyon hangulatos falucska, és ahogy látom csendes. Pár perc kocsiút után elérkeztünk a házunkhoz. Két emberhez szerintem kicsit nagy, de nem bánom, ha sok a hely. A szobámat már nagyon hamar elterveztem, hamarabb már be is pakoltuk a bútorokat. A fal hófehér volt. Fekete absztraktos virág mintázatok keringtek rajta, melyeket én festettem, körülötte japán írások. A bútorok is fehérek, a könyvespolc, a vitrin... hangulatos. Eltelt pár óra mire bepakoltam mindent, de megérte, imádom. Mikor kész lettem, lementem apuhoz, készített vacsorát. Holnap reggel már megyek iskolába. Nem lesz viszonylag sok órám. De ami furcsa volt az órarendemben... spanyol? Nem számítottam rá, hogy majd spanyolt is kell tanulnom. Na mindegy. Vacsora után felmentem a szobámba, bepakoltam a táskámba, megfürödtem és mentem aludni. Nem kellett túl korán kelnem, mivel az iskola ugye közel volt. A reggeli keserves ébredés után felöltöztem, megcsináltam a hajam, helyrehoztam a reggeli pofám és lementem reggelizni. Apu ekkor már nem volt otthon. Reggeli után elindultam, remegő gyomorral. 30 perc és az iskolánál voltam.
Megkerestem a termem, fogtam magam és gyorsan leültem. Fura egy osztály volt, és nem beszéltem senkivel.
Az óra letelt. Szünetben egyedül ültem az egyik padon. A könyvemhez sem volt kedvem. Ekkor odajön egy fiú. Hosszabb haja volt, fehér póló volt rajta egy farmer nadrág egy tornacipővel párosítva és ami a legfurcsább... egy maszkban.
-Üdv, te vagy az új lány?- kérdezte kedves hangon, bár én egy kicsit féltem.
-I-igen... én v-vagyok az...
-A nevem Szep.
-Az én nem B-Babszi.
-Örülök a találkozásnak.
A következő órán az osztály főnökkel volt óránk, elmondta, hogy holnap jótékonysági napot tartanak, ezért a faluban egy kicsit helyrepofozzuk a rosszabb állapotban álló házakat, virágokat ültetünk. Nem voltam nagyon lelkes.
Hazamentem. Apu már otthon volt és készített ebédet. Ebéd után felmentem és olvastam, nem kaptunk semmit tanulni.
Másnap ugyanúgy zajlott a reggelem, de mikor beértem a suliba egyből Szepet kerestem. De őt egyből nem találtam meg, először csak egy nyomorultat, aki gúnyolódott rajtam. Nem esett meg rajta túlzottan a szívem, ezért kicsit eltorzítottam az arcán, aztán kerestem tovább Szepet. És végül meg lett, a barátaival volt. Bemutatott nekik és a mai napon már nem voltam egyedül. Amanda, Dave és Szep nagyon feldobták a reggelem, ezután elmentünk a faluba. Én személyesen profi locsoló voltam. Amikor vége lett ennek az egésznek nem kellett visszamenni a suliba. Szep is a faluban lakik, megkérdezte van-e kedvem még vele beszélgetni, én meg egyből rávágtam az igent. A beszélgetés során megtudtam, hogy ő is az osztály társam, csak nem szeret bejárni az órákra, a kis tróger.
A jó kis beszélgetés után hazamentem. Leültem a gépem elé és játszottam egy kicsit, péntek volt, nem kell korán kelni holnap. Mikor felkeltem, megint rendbe hoztam magam, kimentem egy kicsit sétálni. Séta közben Amandával találkoztam, már ketten sétáltunk.
-Tudod, hol van Szep?
-Te vagy a nagy cimborája, nem?
-Ugyan már Babszi, téged is nagyon kedvel! Lóghatnál többször velünk.
-Hát, ahogy gondolod.
Ezután elkezdtük keresni a srácokat. Szepnél voltak és játszottak valamit gépen. De ez nem volt furcsa, sem zavaró. Meghökkentett, hogy Szep ilyen rossz körülmények között él. Egy rom az egész. Végigsétáltam a Szep által háznak nevezett valamin, végül egy kis szobasszerrűségben találtam magam, itt aludhat.
Oh Szep, a te történeted vajon mi lehet...?
Ekkor ő is ott ált mögöttem, nagyon meglepődtem. Ekkor hirtelen megölelt.
-Szep, mi a baj?
-Nincs semmi baj, miért gondolod ezt?
Ekkor inkább csak csendben maradtam.
Ekkor is az a maszk volt rajta. Meg akartam kérdezni, de féltem, hogy megbántom. Inkább csak visszaöleltem. Tömény szeretetet éreztem belőle. És ő csak ölelt.
Mi lelhette ezt a fiút?
Majd elengedett. Megragadta az egyik kezem és megkérdezte kedves hangon:
-Jössz te is játszani?
-Igen. -és egy cseppnyi félelem sem volt ekkor már bennem. Bíztam benne, és csak hallgattam.
Mikor kezdett esteledni, azt kérte maradjak nála estére. Mint mondtam, bízok benne, tehát ott maradtam.
De nem mondott semmit. Nem csinált semmit.
-Szep, miért nem mondasz nekem semmit? -kérdeztem szomorú hangon.
-Úgy is tudod, hogy mit érzek. Erről meg... árva lettem, és csak ide tudtam jönni. A maszk meg azért van, hogy elrejtse az érzéseim. De előled pont nem tudom.
-Szep te... te szeretsz engem?
-Igen...
-De hát még csak most találkoztunk!
-Hiába mutatom magam erősnek... nem vagyok az, csak próbálok az lenni.
Ekkor megöleltem. Jó szorosan. De nem mondtam semmit.
Mikor reggel lett hazamentem. Nem történt semmi érdekes. Aggódtam Szep miatt.
Alig tudtam aludni. Mikor újra suliba mentem mindenhol felháborodott emberek. A diákokat buszokra tessékelték és elvitték valahova. Én is ott voltam. És megint csak Szepet kerestem. Egy fura, fekete kis szél suhant el mellettem. Követtem. Mikor odaértem megláttam Szepet, maszk nélkül. Körülötte lengett a fekete füst. Szep ezt mondta:
-Szeretlek...
Mire utána kaptam volna eltűnt. Az a szellő a halál volt. Már soha többé nem tért vissza...

Egy kis életjel magamról

Élem az életem, élvezem a szünetet. Hétfő óta játszom a takarítónőt, tűröm egy mentálisan sérült, nyomorult átkait felém, és próbálok lezárni egy korszakot magamban. Érzem, hogy tényleg boldog tudnék lenni, de az emlékek megállítanak. A csalódás, az összetörtség, a hazugság és a nemtörődömség. Miért nem tudom elfelejteni? (Az emlékekre utalok, nem az emberre, huh.) Tudtam, hogy nem akarok szerelmes lenni... de még is lettem. De mostmár tényleg nem. Idővel biztosan mindent elfelejtek. Idővel... Addig csak gyötrődöm. Az elején rájöhettem volna:
Az örökké csak egy illúzió. 
Szóval a következő pasim Inuyasha lesz. (Akinek nem esett le, nézze meg az előbbi posztjaimat.) És folytatom kocka életem. Jelenleg Team Fortress 2-vel játszok. Imádom, pedig nem vagyok egy nagy FPS rajongó. Tetszik a karakterek poénos kidolgozása, a grafika, a szinkron. A kedvencem a Piró (Pyro), a legtöbb játékidőm benne van. Imádom a lángszóróját. Van is róla egy kis fanartom~