Úgy döntöttem -mivel régen nem írtam már a napjaimról-, hogy kicsit mesélek.
A reggelem csodásan indult. Most kivételesen nem a monoton reggeli séta közbeni tevékenységemet folytattam.
Zene hallgatás közben, valaki megpróbált megijeszteni, hát persze, hogy drága Marci volt az. Szóval sétálás közben beszélgettünk egy jót, majd én ügyelni mentem, ő meg a többiekhez.
/Aki nem tudná: az ügyeletesség arról szól, hogy az iskola egyik pontján rohadsz egész nap és kiküldesz mindenik vagy ajtót nyitogatsz a tanároknak, na én az útóbbi teszem./
A földrajz terembe vittem a táskám, mivel az lesz az első órám. Aztán álltam és vártam a csöngőre, ami pár unalmas percel később meg is szólalt. Ezután Liza /a padtársam/ odajött hozzám, pár dolgot kérdezni a matekdolgozattal kapcsolatban. Aztán a 8 órási csengő is megszólalt. Hogy őszínte legyen, nagyban tettem a földrajzra. A tanár... hogy is mondjam szép szavakkal... butácska. Ezért úgy gondoltam befejezem a 4 oldalas fizika beadandóm -fénytan, optikai eszközök fejlődése- utolsó oldalát.
Az óra 3/4 részénél sikeresen be is fejeztem. Aztán szünet, megint unalmas álldogálás.
Aztán informatika, rajzóra és ének -ahol drága Richárd kiröhögte azt, ahogy magasan éneklek, de nem baj, ő úgyis operaénekes hanggal rendelkezik-.
És a tanár azt mondta, hogy ő folyton megtalálja a problémás gyerkőcöket. Hmm, érdekes. Csak a Kalmár tanárúr vette észre, ha bajom volt, és ő próbált néha lelket csiholni belém, de neki nem tűntem fel.
Ezután osztályfőnöki, ahol megbeszéltük az osztálykirándulást.
És ketten is megkértek, hogy legyek velük együtt. És én nem tudok dönteni...
De a legcsodásabb dolog akkor történt, amikor 7. órában bent maradtam dolgozatot írni.
Csak ültem és ültem a lap fölött. Egyszerűen nem tudtam semmit, sejtelmem sem volt, hogyan kell megoldani a feladatokat.
Kiderült, hogy ez egy olyan anyag, amiről én konkrétan nem is tudtam, hogy vettük. Szóval kaptam egy kis haladékot, hogy rájöjjek eme feladatsorok megoldására, és ha megy, újraírhatom.
De az az érzés amit közben éreztem. Görcsösen néztem át a feladatok sokaságát és nem tudtam megoldani, pedig próbáltam. A kezem remegett és a sírás szélén voltam, nem tudom, hogy miért pánikolok ilyenkor ennyire. Igazából nem féltem az egyestől, ha kaptam volna, se érdekelt volna, hiszen én pótoltam az anyagot, amit kaptam. Fogalmam sincs mitől féltem.
Ez ijesztő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése