Történetem Lénával kezdődik. Egy kis törékeny és ártatlan lelkű lánnyal. Mindig kisebb volt a többieknél, csendesebb. De senki sem tudta, hogy szívébben mekkora vad láng lobog. Hogy elő kerül-e a láng? Nem tudni. Greg pedig nagyon is ezen van. Greg, Léna bátyja egy talpraesett, segítőkész úriember, aki nagyon szereti a húgát.
Léna 10 éves volt, ekkor Greg 16... Lénának nagyon tetszettek Tony Hawk deszkás trükkjei, ő maga is szeretett volna egy kicsit megtanulni. A picike Léna bekopogott a bátyához.
-Taníts meg deszkázni!- majd hatalmas mosoly húzodott az arcán.
-Hát... ömm... oké...- tegyük hozzá, Greg nem tud deszkázni. De mivel szerette Lénát, próbálkozott. Ekkor egy bukósisakot húzott Léna fejére.
-Fő a biztonság!- jelentette ki határozottan a fiú.
Greg ráállt a deszkára, hogy megmutassa Lénának, hogy kell menni vele. De ekkor egy hatalmas eséssel zárta mutatványát. Majd Léna felkapta a deszkát és ment pár kört.
-Mi az bátyus? A végén még én tanítalak?- majd mindketten nagyott kacagtak.
De a boldog pillanatok nem tartanak örökké. Nézzünk is csak a jelenbe, mi hogyan zajlik. Léna 15 éves, Greg 21. Ekkor már Greg nem lakott ott.
A lány éppen iskolában van. Csendesen figyel és jegyzetel szorgalmasan. Pár órával később vége a tanóráknak. Léna felpattan az akkor már megszokott deszkájára, és a gyönyörű napsütéses délutánon hazagurul. Az ajtó előtt felkapja a deszkáját. Belép.
-Megjöttem!- kiabálja el magát. De nem jön válasz. A szüleinek otthon kéne lenniük. Léna megijedt, nem tudja mi lehet ez a furcsa csend. Lép párat. Belép a nappaliba. Megáll. Szemei csodálkozásra állva, szája sírásra, az egész teste összeomlásra. A szülei vérben feküdve a ház részében. Léna totál összezavarodva. A padlóra zuhan, a szüleihez lép.
-Nem... ez nem lehet... miért... MIÉRT?- zokogott.
A szomszéd a család jó barátja volt, meghallotta Léna sírását és átment megnézni mi a baj. A szomszéd hölgy hívta fel a rendőrséget. Léna egy szót sem szólt, senkihez. Órákkal később Greg megérkezett a rendőrségre, majd az otthonába vitte Lénát, aki még mindig össze volt törve. Greg nem tudta mit tegyen. Egyszerűen megölelte a csöppnyi, összetört Lénát. Léna azokon a napokon nem ment iskolába. Greg lakásában volt, bezárkózva egyedül. Pár csendes és szenvedéssel teli nap után Greg beszélgeti kezd Lénával.
-Hol a deszkád?- szól hozzá érdeklődően.
-Otthon.- vetette félre szomorú pillantását.
-Gyere, vegyünk egy másikat. Kimegyünk egy kicsit a parkba, deszkázgatunk, beszélgetünk. Kérlek. Nem akarlak szomorúnak látni.
Léna ekkor sírni kezdett. Zokogott. Megölelte Greget és ezt mondta.
-Soha ne hagyj egyedül... kérlek... csak te vagy már nekem... nélküled elvesznék!- sírta ki magát a bátyjának.
Greg megsimogatta a fejét, majd mosolygott. Örül, hogy ennyit jelent a húgának.
Léna egy kicsit megnyugotott. Felvett egy vörös Vans cipőt, fekete harisnyát, farmer rövidnadrágot, egy fekete Tom Tailoros pólót. A nyakába nyakörvszerűség. Átkarolta bátyja kezét, rámosolygott.
-Na menjünk már... nagyon rég nem deszkáztam, lehet pofára is esek majd...- kacagott. A bátyja mosolygott, látta nem hiábavaló votl az ajánlata. Miközben lesétáltak a parkba megittak egy jégkását és nagyokat beszélgettek... és borultak. Már sötét volt, de még mindig kint voltak.
-Vajon... most figyelnek minket?- érdeklődött.
-Látták milyen bénák vagyunk? Húha...- mosolygott fel. Léna már nem csak sírni tudott, hanem nevetni is. Mikor hazaértek Léna ennyit mondott bátyjának:
-Köszönöm, hogy vagy nekem.
Nagyon jó!!! FOLYTATÁST!!! PLEASE!!!
VálaszTörlés