A múlt héten két nap szünet volt a sok hiányzás és betegség miatt. Ma viszont be kellett menni, be is mentem, mert semmi nem hátráltatott. /Kár./ Reggel csak kevés emberrel találkoztam, mert az osztálynak -amellyel jobb a viszonyom- nem volt első órája. Szóval az egyik kedves osztálytárasammal, Lizával és Evelinnel vártam a csengőt. Meg az osztályunk nagy része ügyeletben volt. Sorakozóban Réka nevű osztálytársam megemlítette, hogy furcsálja a barátom kihagyását az első részből. Szóval van egy barátom. Aki cuki, meg minden. 1 éve már bőven együtt vagyunk, de ezt nem szeretném tovább ragozni. Szóval bementünk a terembe, az első óránk irodalom volt. A tanulás mindössze egyszeri átolvasás volt számomra. Nem mondanám a legizgalmasabb órának. Aztán földrajz. Nem tudom hogyan sikerült, de otthon hagytam a felszerelésem. Bár, az igazat megvallva nem csinálok semmit órán, akkor sem, ha van cuccom. Unalmas és sosem lehet kiigazodni, hogy mikor lesz dolgozat és miből. Aztán német, ahol beszélgettünk. Hétfőnként a tanár megkérdezi ki mit csinált hétvégén. Általában szeretek válaszolni erre a kérdésre, de most csak egy laza "Semmi." volt a válaszom, nem találtam utólag visszanézve érdekesnek az egészet. Majd tesi, játszottunk és erősítettünk. Ez az óra után sokan szóbelizni mentek az osztályunkból, ezért kevesen voltunk. Történelem óra. Rettentően utálom a törit. Nem szeretem, nem érdekel és nehezen is tanulom. Bár a barátom nagyon szereti. Majd az utolsó óra, informatika. Mindössze egy táblázatot kellett csinálnunk, gondolom a tanár nem akart semmi fontosat csináltatni a kis osztálylétszámra tekintve.
Mikor hazaértem ettem valamit és végre kimentem futni, meg egy kicsit lépcsőztem. Nagyon kevés mozgást végzek, ezért is olyan az alakom, amilyen... pedig szeretek mozogni, csak néha a lehangolt állapotom elveszi tőle a kedvem... néha... khmmm.
És ma apu egy könyvecskét nyomott a kezembe ezzel a címmel: "Diáknaptár 86-87"
Belenézegettem. Névnapok, történelmi, irodalmi időpontok, tanácsadás és több humoros írás is lapult benne. Nem rossz. Majd találtam ezt:
Szerintem meg fogom fogadni ezt a tanácsot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése